Rettenetes mennyiségű esővel, 2 cm-es JÉGDARABOKKAL, SÚLYOS! KÁROKOZÓ SZÉLLEL CSAP LE MA A VIHAR! EZEKRE A MEGYÉKRE MÁR KIADTÁK A FIGYELMEZTETÉST!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.06.14. vasárnap éjfélig
Este, és éjjel legjobb eséllyel a Győr-Szeged közötti sávban alakulhatnak ki szórványosan zivatarok (azaz legnagyobb valószínűséggel az említett sávban képződhetnek, de másutt sem kizárt). A délnyugati országrészben nem várható zivatartevékenység. A zivatarokat felhőszakadás kísér(het)i, többnyire 20-40 mm közötti csapadék eshet, de néhol a 40, 50 mm feletti mennyiség sem kizárt. Emellett viharos szél is társulhat csapadékgócokhoz, van esély az említett sávban a károkozó, 90 km/h feletti szélrohamokra is. Helyenként nagyméretű (> 2 cm) jégre is lehet számítani.

Holnap már a mainál több helyen, és nagyobb területi lefedettség mellett várható zivatarok kialakulása a késő délelőtti, déli óráktól kezdődően, többnyire a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel.

JelFokEseményLeírás
Zivatarfokozat: 1ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadásfokozat: 1FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Megosztom másokkal

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *